Vásárláspárti vagyok

Rozi cica szőre ellen

Bármilyen kicsi a mi Rozi cicánk, bizony olykor hullik a szőre, és szeret koszt is csinálnia a miszlikbe tépett papír zsebkendőkkel, amivel nagyon szeret játszani, és az ide oda rohangálásával. Az Electrolux AnimalCare EUF8ANIMAL porzsák nélküli porszívót kimondottan állatbarátoknak alakították ki. 

Bár a mi cicánknak nagyon sok helyre nem szabad és érdekes módon nem is mászik fel – ellenben az előző cicákhoz- van mit porszívózni utána. 

A vásárláspárti kártyámmal nem gond beszerezni ezt a speciális gépet, mindössze 75 110 Forintot húznak le az álomkártymról.

Csipetnyi fűszerek királynője

Az az igazság már azzal is teljesen elkényeztettek, amikor kaptam egy kis üveg, majd még egy kis üveg vaníliaport. A vaníliapor klasszisokkal finomabb még a házilag, vanília kikapart belsejével eltett, cukornál is. Persze-persze a frissen kapart lenne az ideális, egyenes frissen tépve, na, de nem a trópusi övezetben lakom. Pedig, de meg nézném a más növényekre felkúszó vaníliát valójában, mert a virága már képről is gyönyörű! 

A madagaszkári, Khosian Tea  bourbon vaníliapora erősíti a konyhámat immáron két éve. A vaníliakrém tőle csodás, a vanília fagylalt abbahagyhatatlan ízorgiát jelent, főleg, ha teledobálom friss eperrel és málnával. A 10 grammos kiszerelés mintegy 1900 Ft-ba kerül egy svéd bioboltból beszerezve. 

 

 

A Rapunzen bourbon vaníliapora már 15 grammos kiszerelésben kapható, akár egy itthoni bioboltban is 4190 FT-ért. Kicsit drágább az előzőnél, de ez már itthon van, nem nekünk kell ideutaztatni. Kóstoltam ezt is már. Szintén nagyon erőteljes. 

 

 

S mert vaníliából sosem elég a Nielsen Massey 70 grammos vaníliaőrleményét sem hagyhatom Cullinaris a polcán, kerül, amibe kerül: 9999 Ft-ért. Ez nem annyira tiszta, mint az előző kettő, mert maltrodextrint tartalmaz. De jó hír, a búzaallergiám ellenére is nyugodtan fogyaszthatom, mert az USA-ban kizárólag kukoricakeményítőből készítik ezt az adalékanyagot. 

Összesen 16 179 Ft-ért telepakoltam a fűszertartómat a világ legfinomabb orchideájával. Nem írtam? A vanília az orchideafélék családjába tartozik. Na, ki jön hozzám virágos vaníliatortát enni? 

Ps. Igen, ma is mint mindig mindent, a vásárláspárti-kártyámmal fizettem. 

Ápol és eltakar

Vannak rögeszméim. Olykor szeretném, ha nem látnának és elbújhatnék valami mögé. Erre az egyik legegyszerűbb eszköz a paraván. Aminek létezézéséről teljesen el is feledkeztem, míg az egyik barátnőm a figyelmembe nem ajánlotta. S mikor egy másik barátnőm megerősített, igen erre lenne szükségem – s ő a legvásárlóbb párti, akit ismerek – akkor rájöttem, valóban, azonnal be kell szereznem legalább egyet, ha nem többet. 

                                                                           

Rögtön el is utaztam a háremek országába, egy törökmintásért. A patináns réz vázra fűzött, színes akrilok, mesés keleti hatást keltenek. A Seherezádé névre hallgató paraván ugyan kevésbé takar, de kell nekem egy  úgyis, hogy csaknem 55 400 Forintba kerül.

Könyvből sosem elég, számomra  egy olvasnivalóval teli szekrénnyel semmi sem érhet fel.  Azt viszont nehezen tudom mozdítani, pedig mindennél jobban szeretek elvonulni egy könyvvel a világ elől. A Shakespeare paravánnal az illuzió is megmarad és a könyvespolc sem borulna rám, s mindez, mindössze 21 000 Forintért. 

 

 

A gesztenyefa, fújt üveg és a kovácsolt vas ötvözetből készült sötét barna paravánnak én sem tudnám jobb helyre, mint egy óriási franciaágy mellé tenni. Igazán csábító lehet olykor mögötte levetközni….76 431 Forint igazán megéri egy ilyen izgalmas kellékért.

S végül, de nem utolsó sorban jöhet az elmaradhatatlan fekete, a Benzara klasszikus virágmintás, négy paneles  tömör fából faragott térelválasztó, mind közül a legdrágább 175 740 Fointért. 

A szállítási költségekkel nagyvonalúan nem számolva, de persze azt is a vásáláspárti virtuális kártyámmal fizetve ma paravánokra nem kevesebb, mint öszesen 328 571 Forintot költöttem. 

Kíváncsi lennék, vajon ki, milyen paravánt választana? 

Faberget a karácsonyfára is!

A legszebb karácsonyfadíszemet – természetesen azok után, amiket a kisfiam gyártott- a bécsi adventen vásároltam tíz évvel ezelőtt. A kézzel festett gömb leheletvékony üvegből van, és szép piros cirádás. Egyetlenegy van belőle. 

Ugyanolyat nem, csak hasonlót találtam. Az átlátszó gömbön apró piros fagyöngyök díszelegnek. Darabjuk 23 amerikai dollárt követelnek, én meg tíz darabot belőle:

40-dollar

A díszekben az egyszerűbbek tetszenek inkább, mint a retro és a klasszikus aranyozottak. A giccsesség alól a faberge tojás ihlette díszek is kivételek.  Valahogy idén szükségem van a sok csili villiségre! Ebből tetszenek a piros és fehér színűek is, melyeknek darabjuk huszonöt angol dollárt kóstál, és én hat-hat darabot rendelnék belőlük:

 

faberge

Az Ausztráliából érkező dísz felesben festett. Egyik oldala átlátszó, míg a másik erőteljesen pingált. Az oldal ahol találtam 8344 Ft-ot kér egy darabért. Ebből hat darabot rendelnék. 

il_570xn-1078149468_h0l7

 

Megtetszett egy másik feles megoldás is, ami szinte már giccsesnek is mondható, a gazdag motívumokat festékkel és fémekkel érte el az iparművész. A metallic gömb darabja 20 968 magyar pénzbe kerül.  Kettőt tettem a képzeletbeli kosaramba. 

il_570xn-365990960_agcm

Az új díszekért összesen mintegy 250 470  képzeletbeli Forintot költöttem el. Ezekkel a szépségekkel kívánok Boldog Karácsonyt minden olvasómnak! 

Ki visel manapság kötényt? Én!

kotenyek
Valóban túl sokat néztem a Gossip Girlt, ám ha Blair Waldorf kötényt hordott a konyhában, akkor az igazán trendinek mondható, nem? Kíváncsi lennék ki hord manapság otthon kötényt? Én szoktam, bár nekem jelenleg csak egy derékra köthető van, a teljes kötényem tönkre ment, pedig epres volt. Úgy vélem, ha tehetném, sürgősen beszereznék egy újat, sőt kettőt, hogy lehessen cserélni. 

Az egyik amit vásárolnék, persze, hogy epres lenne, mi más. Svédországból rendelném, a svéd nyelvismeret előnye, hogy eligazodom a skandináv oldalakon is, mert az északi országokban igazán letisztult,  egyszerűen szép darabokat lehet kapni szinte mindenből. A lámpától a konyhai kötényen át a sütemény formáig, onnan a tévéig, gondoljuk a Bang of Olusenre, de még a könyvek borítója is csendesen bájosak.

A pricepri.com oldalról rendelem a nyakában tépőzáras szamóca mintás darabot mintegy százhúsz svéd koronáért. 

A fekete elegáns darabot, apró felirattal, nyakba akasztós és derékban megkötős változatban az Axel Profil svéd cégtől vásárolnám, ennek az ára még a svédeknek is húzós, ezerkétszáznyolcvan svéd koronát kóstál.

S mivel nem bírom ki, és “kell” egy köztes is az infantilis és elegánshoz, ezért egy harmadikat is választok. Ha már lúd, legyen kövér! Az árában is középen elhelyezkedő, barna kötényt a Casa Zeytintől csaknem százkilencvenkilenc koronáért.

Összesen, mintegy 49 569 Forintot költöttem ma a vásárláspárti-kártyámmal. És boldog vagyok, hogy új kötényeim vannak, mert utálom, ha a ruhám lesz maszatos. 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!