Vannak rögeszméim. Olykor szeretném, ha nem látnának és elbújhatnék valami mögé. Erre az egyik legegyszerűbb eszköz a paraván. Aminek létezézéséről teljesen el is feledkeztem, míg az egyik barátnőm a figyelmembe nem ajánlotta. S mikor egy másik barátnőm megerősített, igen erre lenne szükségem – s ő a legvásárlóbb párti, akit ismerek – akkor rájöttem, valóban, azonnal be kell szereznem legalább egyet, ha nem többet.
Rögtön el is utaztam a háremek országába, egy törökmintásért. A patináns réz vázra fűzött, színes akrilok, mesés keleti hatást keltenek. A Seherezádé névre hallgató paraván ugyan kevésbé takar, de kell nekem egy úgyis, hogy csaknem 55 400 Forintba kerül.
A gesztenyefa, fújt üveg és a kovácsolt vas ötvözetből készült sötét barna paravánnak én sem tudnám jobb helyre, mint egy óriási franciaágy mellé tenni. Igazán csábító lehet olykor mögötte levetközni….76 431 Forint igazán megéri egy ilyen izgalmas kellékért.
A szállítási költségekkel nagyvonalúan nem számolva, de persze azt is a vásáláspárti virtuális kártyámmal fizetve ma paravánokra nem kevesebb, mint öszesen 328 571 Forintot költöttem.
Kíváncsi lennék, vajon ki, milyen paravánt választana?